Tárnoki Szlovák Önkormányzat

Cookies help us deliver our services. By using our services, you agree to our use of cookies. Learn more

Tárnok Nagyközség Szlovák Nemzetiségi Önkormányzatának 2014 októberében megválasztott képviselői

 

Sümegi Gáborné szül. Schummer Anna
(elnök)
 
Egy dél-alföldi szlovák községben, Pitvaroson születtem, első anyanyelvem így a szlovák/tót lett. A Budapesti Szlovák Gimnáziumban szlovák nyelven érettségiztem, majd férjem nagyszüleinek tárnoki nyaralótelkén építkeztünk, és a sors akaratából több mint harminc éve élek egy ugyancsak szlovák gyökerekkel rendelkező településen, Tárnokon. Kilenc évvel ezelőtt Lepnyák János, az akkori szlovák önkormányzat elnöke megkérdezett, lenne-e kedvem részt venni a szlovákság megőrzésben végzett munkájukban. Természetesen azonnal igent mondtam, mert szívügyem a magyarországi szlovákság kulturális, gasztronómiai, tárgyi, viseleti, zenei és minden egyéb hagyományának őrzése, ápolása. Lepnyák János Elnök Úr korára való tekintettel átadta tisztségét, de változatlan lelkesedéssel részt vesz munkánkban. Tárnok Nagyközség Szlovák Nemzetiségi Önkormányzatának elnökeként minden igyekezetemmel segítem és támogatom szlovák örökségünk megmentését, hogy büszkén tovább adhassuk azt gyermekeinknek és unokáinknak.

Elérhetőség: sumani49[kukac]citromail.hu

Gajárszki Norbert
(elnökhelyettes)
 
Gajárszki Norbert vagyok, születésem óta Tárnokon élek, itt nevelkedtem. Szlovák származású szülők, nagyszülők révén, már gyerekkoromban megismerkedhettem a szlovák szokásokkal, valamint hagyományokkal. Nagyszüleim és dédszüleim is tárnokiak voltak.
Évekig dolgoztam a helyi rendezvényeken, ebből kifolyólag tettem szert széleskörű ismeretségre. 
2006-ban kerültem kapcsolatba a Tárnoki Szlovák Önkormányzattal, mint külsős segítő. Lepnyák János megkeresésére vettem részt az első szlovák bál szervezésében és azóta is rendszeresen segédkezem minden rendezvényük lebonyolításában. Szívesen veszek részt egyéb programokon is, többek között jelen voltam a kesztölci Országos Nemzetiségi Találkozón. 
A képviselői tisztség elfogadásában az játszott közre, hogy folytatni kívánom az Önkormányzat eddigi munkáját, mert fontosnak tartom a helyi hagyományok szélesebb körben történő megismertetését.
Távolabbi célom támogatni és segíteni egy tárnoki hagyományőrző Faluház létrehozását.

Elérhetőség: nortig[kukac]yahoo.com


Muskovicsné Szabó Mária
(képviselő)
 
Ötödik éve vagyok a Szlovák Önkormányzat képviselője. Nagy megtiszteltetésként ért az akkori elnök, Lepnyák János Úr felkérése. Ezzel lehetőségem nyílt a helyi hagyományok gyűjtésére intézményes keretek között.
Sokszor gondolkodtam azon, hogy milyen formában lehetne folytatni a korábban elkezdett helyi hagyományok gyűjtését, feldolgozását, és milyen formában lehetne megmutatni azt Tárnok azon lakosainak, akik már nem láthatták, nem érezhették a régi tárnoki tótok életét, munkáját, örömét és ünnepeit.  Visszahozni, ha csak fényképek, tárgyak és visszaemlékezések formájában azt a múltat, amire mi büszkék vagyunk, amivel őseinkre emlékezünk. A nyelvet már nagyon kevesen beszéljük. Már mi sem vagyunk ’igazi’ tótok, de ez nem is lényeges. Számomra az a fontos, hogy itt élünk Tárnokon, van múltunk, és erre büszkék vagyunk, büszkének kell lennünk. Sokan vannak, akik ezt fontosnak tartják, akik önzetlenül támogatják munkánkat.
Hagyományaink megőrzésére alakult meg a Szlovák klub Muskovics Andrea néprajzkutató vezetésével, Ábel András és sok-sok TÁRNOKI hathatós segítségével. Immár harmadik éve gyűjtjük a fényképeket, emlékeket, dolgozzuk fel helyi hagyományainkat. Célunk, hogy minél szélesebb körben ismertessük meg ezeket. Ennek érdekében támogatjuk a helytörténeti kiállításokat, illetve az elért eredmények publikálását is fontosnak tartjuk.

Elérhetőség: szabomaria[kukac]muskovics.net
 
 

Korábbi képviselők

 

2010–2014

 
Lepnyák János
elnök
 
Nogula István
elnökhelyettes
 
Muskovicsné Szabó Mária
képviselő
 
Sümegi Gáborné Schummer Anna
képviselő
 
 

2006–2010

 
Lepnyák János
elnök
 
Nogula István
elnökhelyettes
 
Nogula Istvánné Márczi Margit
képviselő
 
Sümegi Gáborné Schummer Anna
képviselő