My Site

Cookies help us deliver our services. By using our services, you agree to our use of cookies. Learn more
A Dolina Pest Környéki Szlovákok Regionális Egyesülete szervezésében a régióhoz tartozó egykori szlovák települések közös zarándokúton vettek részt augusztus 5-én a reformáció emlékév keretében. Tárnokról 18 fő indult el reggel öt órakor Lőcsére. Itt, a Szűz Mária templomnál találkozott az öt busz, amelyen 16 település zarándokai utaztak. A templomban közösen énekeltük el a Zanjelszkím Pozdravenyím című éneket, majd elimádkoztuk szlovák nyelven a lorettói litániát. Ezután szlovák és magyar nyelven is elhangzott a magyarországi szlovákok himnusza. Utunk innen a történelmi városba vezetett, ahol megtekintettük a Szent Jakab templomot. Zarándokutunk második állomása Késmárk volt. Itt az evangélikus fatemplomban az albertirsai evangélikus kórus énekelt, majd Lajtos János, csomádi evangélikus lelkész hirdetett igét. Utunkat a fatemplom melletti evangélikus templomban zártuk, ahol ismét az albertirsai evangélikus kórus tagjait hallhattuk. A nap zárásaként Thököly Imre sírjánál Dr. Szabó Zsuzsa, a Dolina Pest Környéki Szlovákok Regionális Egyesületének elnöke, Aszódi Csaba András, az egyesület alelnöke, valamint Szabóné Tóth Katalin, Kistarcsa Város Szlovák Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke helyezett el a koszorút. Köszönet a szervezőknek ezért a szép napért!