Tárnoki Szlovák Önkormányzat

Cookies help us deliver our services. By using our services, you agree to our use of cookies. Learn more

Muskovics Andrea Anna:

"Mit vétettem, kinek ártottam?" Tárnokiak malenkij roboton

(Tárnok Nagyközség Szlovák Nemzetiségi Önkormányzata, Tárnok. 2016)

 

2016. január 8-án jelenik meg önkormányzatunk második helytörténeti kiadványa,
amelynek kiadását Tárnok Nagyközség Önkormányzata támogatta.
A könyv a malenkij robotra hurcolt túlélőktől, a visszaszököttektől, valamint a túlélők hozzátartozóitól közöl visszaemlékezéseket. A függelékben a roboton elhunytakkal kapcsolatos adatok, fényképek, valamint az áldozatokkal és túlélőkkel kapcsolatos dokumentumok és tárgyak kaptak helyet.
A könyv 1500 forintos áron kapható a Tárnoki Művelődési Ház és Könyvtárban (Fő utca 43.),
valamint Muskovicsné Szabó Máriánál (Béla utca 2. 30-539-7060) január 8-ától.

 

Előszó
 

Hazánk társadalmának régi adóssága, hogy méltóképpen emlékezzen és emlékeztessen azokra az ártatlanul elhurcolt honfitársainkra, akiket 1944–1945-ben a sztálini totalitárius diktatúra fegyveres szervei hurcoltak el rabszolgaként szülőföldjükről igazoltatás vagy malenkij robot, vagyis csak egy „kis munka” hazugságával szovjetunióbeli kényszermunkára, hadifogoly- és internálótáborokba.

1945 nyarán Teleki Géza vallás és közoktatásügyi miniszter – gróf Teleki Pál fia – ezekkel a sorokkal kezdte a miniszterelnöknek írt egyik levelét: „Mai magyar társadalmunk egyik legégetőbb és legfájóbb kérdése a fogoly-ügy. Érdekelve van ebben annak minden rendű rétege és minden rangú tagja.” E sorok kiválóan kifejezik, hogy a második világháború utáni magyar társadalom egyik legégetőbb kérdése a szövetséges hatalmak fogságába került katonai és polgári személyek sorsa és mielőbbi hazahozatala volt. Annál is inkább, mivel a második világháború alatti, 172 000 négyzetkilométeres és 14,7 millió fős Magyarországról mintegy háromszázezer főnek a nyugati és mintegy kilencszázezer főnek a szovjet (hadi)fogság sanyarú sorsa jutott osztályrészül. Utóbbiak száma hazánk mai területéről mintegy hétszázezer főre tehető. Az országban alig volt olyan család, amelyiket ne érintette volna a (hadi)fogolykérdés.

Teleki Géza sem hadifogoly-ügyről, hanem fogoly-ügyről írt, mivel teljesen tisztában volt azzal, hogy nemcsak magyar katonák kerültek szovjet fogságba, hanem magyar civilek is tömegesen, akiknek száma mintegy háromszázezerre tehető, közülük nyolcvan-százezer főt a visszacsatolt területek polgári lakosságából hurcoltak el. Mégis a Vörös Hadsereg által megszállt Magyarországon róluk is csak a hadifogoly-ügy keretében lehetett szólni 1948-ig, később már úgysem. Hallgatni kellett minderről, csak szűk családi körben, de ott is csak félve, óvatosan mertek beszélni ezekről a családok százezreit megnyomorító tragédiákról. Ráadásul úgy kellett hallgatni az áldozatokról, mintha ők lettek volna a bűnösök.

A tömeges elhurcolásoknak két alapvető indoka volt: a (rabszolga)munkaerő beszerzés és a megtorlás. A Szovjetunió ugyanis óriási munkaerőhiánnyal küszködött, a foglyok pedig tömeges és ingyenes munkaerőt jelentettek. A sztálini diktatúrának ekkorra már nagy tapasztalata volt a kényszermunkaerő alkalmazásában, hiszen ekkorra már több millió szovjet állampolgár kényszerült megismerni a GULAG-lágerek poklát. A tömeges megtorláshoz szolgált ideológiai alapul a kollektív bűnösség elve, amelyet Sztálin már az 1943. március 23-i Edennel, a brit külügyminiszterrel folytatott megbeszélésén így fejezett ki: „Magyarországot meg kell büntetni.” Mindezeken túl a korabeli Magyarországról történő civil elhurcolásoknál három jól elkülöníthető, de esetenként keveredő ok, illetve indok érhető tetten: 1.) Hadifogolylétszám-kiegészítés. 2.) Etnikai tisztogatás, ami a trianoni határon kívüli magyarságot érintette. 3.) A német származás indokával történt „internálások”. Az elhurcolások az egész Kárpát-medencére kiterjedtek, s a deportáltak kora tizenhárom évestől hetvenhat évesig terjedt.

Az 1945. január 8-án elhurcolt tárnokiak, érdiek, sóskútiak és más környékbeli települések lakói hadifogolylétszám-kiegészítésként lettek elhurcolva. Ez részben egy szovjet központi utasítás alapján történt, de nagyobb részt Budapest elhúzódó ostroma miatt, s azon belül is a szovjet 46. hadseregnek az Ercsinél, hatalmas emberveszteséggel történt átkelése miatt. Ugyanis Sztálin október 28-i parancsa alapján Malinovszkij marsallnak gyorsan, menetből kellett volna elfoglalnia a fővárost. Azonban a Budapest hadművelet száznyolc napra elhúzódott, s a fővárost csak 1945. február 13-ára sikerült elfoglalni. A marsall kínos késedelmét az ellenséges erőknek a vártnál nagyobb létszámával akarta igazolni. Azonban a valós és a fiktív hadifogolylétszám között mintegy százezer fős különbség volt, amit a térség civil lakosságából pótolt. Feltehetően a 46. szovjet hadsereg parancsnoka is hasonlóképpen „igazolta” hatalmas emberveszteségét.

Több generáció nőtt fel mindezeknek az ismereteknek a hiányában, ami torzította világlátásukat, identitásukat. Szükséges tehát megismernünk múltunkat, gyökereinket, hiszen ahogy a fa is a gyökereiből táplálkozik és annak erősségétől függően marad meg a viharban, hasonlóan az emberek is őseik, múltjuk ismerete alapján alakíthatják ki egészséges önazonosságukat, ami segíti megtartani az embert, embernek az élet viharaiban. Hiszen gyökereink nélkül olyanok lennénk, mint a tengernek a habja, amelyet a szél ide, s tova hány. Ahogy Pál apostol is írta az efézusiakhoz írott levelében: „Hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától; hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel a szeretetben.

E könyv a múlt ismeretének, az emlékezetnek, a gyökerek fontosságának a tudatában készült komoly kutatómunka eredménye. Dr. Muskovics Andrea Anna társadalmunk régi adósságát törleszti az elhurcolt tárnokiak és hozzátartozóik felé, történetük feltárásával erkölcsi elégtételt adva az ártatlanul, ítélet nélküli fogságba vetésért, az évekig tartó kényszermunkáért, a szenvedésekért és közel hetven honfitársunk haláláért, egyben méltó emléket állít a Szovjetunióba deportált tárnoki lakosoknak.

Ez, a személyes visszaemlékezéseken alapuló kötet rendkívül fontos, hiánypótló munka, egyben a kegyelet és az elhallgattatott múlt feltárásának különösen értékes mérföldköve. Mementója egy borzalmas világégés borzalmas „utójátékának”. Azokról az ártatlanul elhurcolt és szenvedett édesapákról, nagyapákról, testvérekről, dédszülőkről és rokonokról szól, akik egy embertelen korszak, embertelen eszméinek váltak az áldozataivá.

 

Budapest, 2015. december 10.

                                                                        Dr. Bognár Zalán
                                                                        egyetemi docens

 

Tartalomjegyzék
 

ELŐSZÓ


A VISSZAEMLÉKEZÉSEK ELÉ


VISSZAEMLÉKEZÉSEK

Eszéki Imre
Lengyel Sándor
Lugosi Ferenc
Nagy István
Nagy János
Pálmai Ferenc

Kleman Vilmos
Szlama István
Gyergyói István

Ábel József, Ábel Gáspár
Jámbor István
Czabajszki József
Eskulics Ferenc
Méder Ferenc
Palotai István
Pintér Lőrinc
 

FÜGGELÉK

A malenkij robot áldozatai
A malenkij robot túlélői
Képek