My Site
Néprajzi, helytörténeti visszapillantó (június)
Részlet a hadifogságból 68 évvel ezelőtt hazatért Lengyel Sándor visszaemlékezéséből
Az 1945. január 8-án málenkij robotra hurcolt tárnokiak közül az első túlélők 1945 nyarán Temesvárról tértek haza. Ők voltak azok, akik a tábor februári lezárása után is ottmaradtak, mert már elkapták a tífuszt vagy a flekktífuszt. A járványban több tízezren meghaltak, azokat azonban, akik felépültek, 1945 nyarán hazaengedték. A Szovjetunió lágereibe kikerültek azonban csak évekkel később szabadultak. A legtöbb tárnoki fogoly 1947-ben és 1948-ban tért haza. Lengyel Sándor 68 évvel ezelőtt, 1948. június 26-án láthatta viszont családját, három és fél éves hadifogság után.
Lengyel Sándor 1925. november 19-én született Budapesten Lengyel János és Dvorák Anna gyermekeként. Gyermekkorától pap szeretett volna lenni, így az érettségi után, hogy egy kis pénzhez jusson és meglegyen a szükséges ruhaneműje a szemináriumhoz, Zuglóban, Unger József építőmester irodájában kezdett el dolgozni. Január 8-i elhurcolása miatt azonban csak fogságból való hazatérése után jelentkezhetett a papi szemináriumba.
1954. június 24-én Shvoy Lajos szentelte pappá Székesfehérváron. Szolgálatát kántor-káplánként Kápolnásnyéken kezdte. Ezt követően káplán volt Előszálláson (1955–1956), majd kántor-káplán Nagylángon (1956–1959) és Perkátán (1959–1962). Perkátáról Tökölre került, ahol 1966-ig volt hitoktató. Plébánosi kinevezését 1966. április 29-én kapta meg Pázmándra, ahol nyugdíjba vonulásáig, 2009-ig szolgált. Mindvégig ellátta a filiaként Pázmándhoz tartozó Vereb, 1995–1998 között pedig Tordas lelki gondozását is. 1977–1998 között esperes volt, 1977-ben püspöki tanácsos, 1990-ben címzetes kanonok kinevezést kapott. Életének kilencvenedik, pappá szentelésének hatvanegyedik évében, 2015. május 4-én hunyt el.
Lengyel Sándor hazatérésére így emlékezett vissza:
Lengyel Sándor hazatérésére így emlékezett vissza:
A Budapest-Nyugati pályaudvarra érve nővérem várt az állomáson. Kihúzott kordon között meneteltünk. Síró asszonyok fényképeket mutogattak és sírva kérdezték: nem látta ezt és ezt, nem látta ilyen nevű fiamat, férjemet? Övéik nem jöttek haza, nem írtak. Meghaltak, s ők nem kaptak értesítést. A pályaudvaron még kaptunk egy tál ételt. Nővérem azt mondotta: „Sanyi, ne vedd föl, hagyd ott, hoztunk mi neked finomságokat!” De én nem hallgattam rá, mondván: „Ez az utolsó, ami jár. Felveszem és odaadom a másik bajtársamnak, akit itt nem várnak. Ő éhes és ő megeszi.” Az étkezéssel otthon is vigyáznom kellett, mert a mindig kevéstől összeszűkült a gyomrunk, és meg kellett gondolnunk, mikor, mit és mennyit eszünk. Mert volt, akiről meghallottuk, hogy hazajött, nem vigyázott, éjjel is nekilátott, evett, ivott, és így halt meg itthon, miután hazaérkezett.
Ha most, a hazaérkezésre gondolok, Petőfi Sándor Dunavecsén, 1844 áprilisában írt verse jut eszembe, a Füstbement terv.
Egész úton – hazafelé –
Azon gondolkodám:
Miként fogom szólítani
Rég nem látott anyám?
Mit mondok majd először is
Kedvest, szépet neki?
Midőn, mely bölcsőm ringatá,
A kart terjeszti ki.
[…][1]
S a kis szobába toppanék…
Röpűlt felém anyám…
S én csüggtem ajkán… szótlanúl…
Mint a gyümölcs a fán.
S másnap, 1948. június 27-én, Szent László király ünnepén reggel első utam, szüleimmel együtt, ünnepi ruhában a tárnokligeti kápolnába, hálaadásra vezetett. Az úton az ismerősök örömujjongva köszöntöttek.
Örömmel írta Hladik Nándor tárnoki plébános atya az ajánló sorokat a fehérvári Papnevelő Intézetbe, s konkurzus [felvételi] nélkül is felvettek a már jelentkezett kispapok közé. Most már boldog voltam, hazasegített a Jóisten. Orosz fogságban a német dr. Burkál és az orosz dr. Badalova orvos azt mondotta: csoda, hogy hazakerülök, annyi szenvedés, betegség, a halál lépcsője előtti próbatétel után. Én nem csodának mondom. Úgy érzem, hogy a Jóisten akarta, hogy hazakerüljek, s gyermekkori vágyam, hogy pap lehessek, az Ő hívására teljesüljön.
(Forrás: Muskovics Andrea Anna: "Mit vétettem, kinek ártottam?" Tárnokiak malenkij roboton)
(Forrás: Muskovics Andrea Anna: "Mit vétettem, kinek ártottam?" Tárnokiak malenkij roboton)