My Site
Havi néprajzi, helytörténeti visszapillantó (április)
Hladik Nándor plébános jelentése 1945 júliusában a háborús eseményekről
December 8-án már nem volt szt. mise, de attól fogva a plébánia pincéjében, a malom pincéjében és a kőbányákban voltak a szt. misék. A kőbányákban húzódtak meg a híveim 80%-a és az érdiek közül 6-7 ezren, vagy 5 kedvesnővérrel együtt. A kőbánya hatalmas termeiben mondottam a szt. misét, mint valamikor az ősegyház papjai a római katakombákban. Kívülről tompán behallatszott az aknák robbanása, lent pedig a ládákból összeállított oltár körül pár szál gyertya fényénél könnyezve énekeltek a gyűrött, fáradt arcú emberek, akiknek énekébe belevegyült a megmentett lovag dobogása, a tehenek bőgése és a kecskék mekegése. Predikálni nem volt nehéz, a szó jött magától, hiszen soha oly közel nem éreztem az Istent, mint akkor, és soha nem éreztem annyira papnak magamat, mint ott, az Isten irgalmáért könyörgő, síró emberek között. De nehéz is volt, mert tőlem vártak vigaszt, mikor én is nagyon éreztem a körülöttem dübörgő vérzivatar súlyos keresztjét.
December 23-án foglalták el az oroszok a falut, és 26-áig magában a faluban volt a front. 24-én délelőttől egészen 25. délig az udvaromban felállított orosz ágyú lőtte a bányában és a környéken levő német és magyar tüzérséget és gyalogságot. Karácsony szt. estéjén és éjszakáján a glória helyett az ágyúk és géppuskák, valamint az aknák és gránátok robbanásának hangja szállt az ég felé. Legborzasztóbb ez az éjszaka volt. Ettől fogva k.b. nagyhétig mindenki csak azt sóhajtozta, csak éjszak[a] ne volna. A nappalok is nagyon nehezek voltak, de az éjszakák… Hol itt, hol ott hallatszott az elhurcolt nők sikongatása, és soha nem tudtuk, mikor kerül ránk a sor. Isten házamat ettől megkímélte.
(Forrás: Inter Arma 1944–1945. Szerk. Mózessy Gergely. Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár, Székesfehérvár, 2004. 271.)